Reumatológiai-mozgásszervi betegségek - Csontritkulás

A csontritkulás manapság népbetegségnek számít, mely főleg a menopausa után, nőknél jelentkezik, de egyre gyakrabban fordul elő a férfiak körében is. Az osteoporosis a csontrendszer megbetegedése, ilyenkor a csontállomány arányainak megtartása mellett csökken a csonttömeg, károsodik a csontszerkezet, csökken a csontok szilárdsága, így fokozott törékenység lép fel. Leggyakoribb felosztás szerint postmenopausalis és senilis csontritkulást különböztetünk meg.

Az ún. csúcs-csonttömeget 25 éves korra érjük el, tehát eddig az életkorig dolgozhatunk a csontok szilárdságán, törésállóságán, utána már csak megtartani tudjuk az elért állapotot. Minden szövetnek megvan a saját ingere, ami által erősödik, ezért nagyon fontos gyermekkorban a sok mozgás, a gravitáció ellnében történő terhelés - pl. ugrálás, futás. A mozgáshiány, a foszfátdús táplálkozás, a kevés kálciumbevitel rossz csontszerkezethez, vagy annak pusztulásához vezethet. Lebontódnak a csontgerendák, azokon apró repedések keletkeznek, mindezek együttes következménye a csonttörés. Leggyakrabban a csukló, a csigolya vagy a combnyak törése következik be.

Tipikus tünetnek számít az előreboltosuló has (ún. "golyóhas"), a "fenyőfa tünet" (harántredők kialakulása a gerinc mentén), a fokozott háti görbület (fokozott kyphosis), a testmagasság és a testsúly csökkenése, az alsó bordaív és a csípőlapát közti távolság csökkenése, a kinyújtott karok fesztávolságának és a testmagasság hányadosának emelkedése. A röntgenfelvétel is tipikus képet ad: a csigolyák  alakváltozása , és a csöves csontok is elvékonyodása  is megfigyelhető.

Diagnosztikus célt szolgál az ún. osteodensitometriás vizsgálat, amely adott korcsoporthoz hasonlítja a vizsgált személy csontjának ásványianyagtartalmát. A csontritkulás legalább 30%-os ásványianyagtartalom csökkenése esetén mutatható ki.

A csontritkulás kezelésénél a gyógyszereken kívül a gyógytorna kap fontos szerepet. A gyógytornász felvilágosítja a beteget a betegség hátteréről, életvezetési tanácsokkal szolgál, felhívja a páciens figyelmét a védett mozgásokra (pl. felülről indított hasizom gyakorlat kerülése), megtanítja a mindennapokban ajánlott gyakorlatok helyes kivitelezését, a helyes testtartást, egyéni mozgásprogramot dolgoz ki, figyelmet fordítva a légzőmozgásra, hiszen a légzés sokszor nehezítetté válik a helytelen testtartás miatt.